Neki már teljesen mindegy, hogy mi történik veletek? Nem törődik a párkapcsolatotokkal? Nem szeret?Nem feltétlenül. Az esetek nagy többségében egészen más okok állnak a háttérben, amikor valaki elzárkózik a párkapcsolati segítségtől.

Sokszor nem könnyű felismerni azt, hogy a párkapcsolat eljutott egy olyan állapotba, ahonnan már nem tudtok tovább lépni.

Már mindent átrágtatok százszor. Minden barát és családtag elmondta a tanácsait. Még is minden maradt a régiben vagy éppen még rosszabbra fordultak a dolgaitok.

Valami más kell!

Melyek a leggyakoribb okok, ami miatt valaki elutasítja a külső segítséget:

• Nem hisz a módszerben. (Nagyon sok módszer, nagyon sok segítő elérhető. Lelkészek, mediátorok, párkapcsolati szakemberek, pszichológusok. Mindenki megtalálhatja a számára elfogadható segítséget.)
• Úgy gondolja, hogy felnőtt embereknek segítség nélkül kell megoldaniuk a problémáikat. (A hétköznapokban sok területen kérünk segítséget. Orvosi problémák, jogi kérdések, szerelési feladatok, tanácsadások, ügyintézés, szépségápolás stb. Ez teljesen természetes, hiszen általában mindenki csupán néhány területen mozog otthonosan.) 
• Nem akar kínos helyzetbe kerülni egy idegen előtt. (A szakemberek mindent megtesznek azért, hogy senki ne érezze kínosan magát. Cél, hogy egy biztonságos környezetet teremtsenek a beszélgetésekhez.)
• Fél, hogy a tanácsadó őt fogja hibáztatni a kapcsolat megromlásáért. ( A párkapcsolati programoknál alapfeltétel, hogy a segítő a pártatlanságra törekszik.)
• Túl sokba kerül. (Igen, a legtöbb esetben ezért fizetni kell. Érdemes végig gondolni, hogy mennyire fontos Nektek, hogy a kapcsolatotokban jól érezzétek magatokat. Mennyi olyan kiadásotok van, ami talán ennél kevésbé fontos? Szórakozás, utazások, extra használati tárgyak…)
• Nem hiszi, hogy a valóban annyira rossz a helyzet. ( A cél egy olyan párkapcsolat, ahol mindketten jól érzitek magatokat, elfogadjátok és támogatjátok egymást, biztonságot nyújtotok egymásnak. Ha ez nincs így, akkor mindenképpen érdemes foglalkozni vele.)
• Nem akarja kiteregetni a családi szennyest. (Minden párkapcsolatban vannak konfliktusok és nehéz szituációk, ezt a párkapcsolatokkal foglalkozók pontosan tudják. Az ülésen elhangzottakkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettségük van.)
• Aggódik, mert nem tudja pontosan, hogy mi fog történni az üléseken. (A honlapokon sok esetben találtok részletes leírást az ülések menetéről, az alkalmazott módszerekről. Telefonon vagy email-ben is tudtok információt kérni.)
• Fél, hogy kitudódik a környezetében, hogy tanácsadásra jártok. (A szakembereknek titoktartási kötelezettségük van.)
• Nincs idő rá. (Itt is azt a kérdést kell feltenni, hogy mennyire fontos a párkapcsolat minősége. Ha valóban fontos, akkor egészen biztosan tudtok időt szakítani rá. Reggeltől késő estig vannak lehetőségek, sőt több segítő hétvégén is fogad ügyfeleket.)

Ezek az aggodalmak mind érthetőek!

Hogyan győzheted meg a párod, hogy újra gondolja a véleményét?

1. Mindenképpen hallgasd végig, hogy milyen indokkal utasítja el a javaslatodat! Csak ezután reagálj az elmondottakra. Miközben beszél ne szakítsd félbe, ne vitatkozz vele.

2. Utalj rá korábban, hogy szeretnél majd vele erről a témáról beszélgetni. Így elkerülheted, hogy falhoz állítva érezze magát. Kutatások szerint mind a nők, mind a férfiak körében nagyon nyugtalanító a következő mondat: „Most a kapcsolatunkról szeretnék beszélni Veled!”

3. Amikor leültök beszélgetni mindenképp említsd meg azokat a területeket, amelyet erősségnek érzel a kapcsolatotokban. Hangsúlyozd, hogy nagyon fontos számodra a kapcsolatotok és nem szeretnéd, ha a gondjaitok erősödnének.

4. Említsd, hogy fontos beszélni azokról a dolgokról, amelyek miatt már nem érzed olyan jól magad a kapcsolatotokban. 

Ha kell biztosítsd arról, hogy tudod, mindketten megpróbáltatok javítani a helyzeten, de a próbálkozásaitok láthatóan nem hozták meg a várt eredményt.

5. Segítség lehet, ha felajánlod, hogy válasszon ő szakembert. Beszéljétek meg, hogy a párod számára ki lehet elfogadható. Milyen nemű, korú, végzettségű vagy tapasztalatú segítővel dolgozna szívesen. Elképzelhető, hogy nagyobb biztonságban fogja érezni magát egy olyan személy mellett, akit ő választhat ki. Természetesen fontos, hogy neked is szimpatikus legyen a választott segítő.

Fontos, hogy az első alkalommal sehol sem kell elköteleződnötök. Lehetőségetek van arra, hogy megbeszéljétek vállalható-e számotokra az adott párkapcsolat segítő folyamat és elfogadható-e a segítő személye.

Ha szőnyeg alá sepritek a problémákat egyre nehezebb lesz a helyzet. A "majd csak lesz valahogy" típusú hozzáállás kevés garanciát nyújt a pozitív változásokra.

Ezek után talán a társad is könnyebben ad esélyt egy első konzultációnak.

(Foto: Bigstock)

Az, amit a társad annak érzékel. Ebben rejlik a válasz értelmezésének nehézsége.

Minden párkapcsolatban elő kerül ez a kérdés. Ha nem is történik megcsalás, de barátok történeteit ismerve vagy például filmélmények miatt előbb utóbb ki kell, hogy derüljön, ki mit gondol erről.

Nagyon fontos megtudni, hogy a társad számára hol húzódik a határ, mert sok feszültséget lehet ezzel megspórolni. 

Mitől függ, hogy kinél hol húzódik ez a határ?

Függ többek között a személyiségtől, a neveltetéstől, a világnézettől, a társadalmi környezettől, a korábbi tapasztalatoktól.

Óriási különbségek vannak abban, hogy ki mit tart megcsalásnak.  A skála elképesztően széles.

Te megcsalásként éled meg, ha a társad

• Eljátszik a gondolattal milyen lenne mással?
• Rendszeresen nézeget másról készült fotókat?
• Pornót néz?
• Flörtöl mással?
• Rendszeresen üzeneteket vált mással?
• Mással táncol?
• Csókolózik mással?
• Bókol másnak?
• Szexuális kapcsolatot létesít mással?
• Mással folytat bizalmas beszélgetéseket, és mással osztja meg az őt foglalkoztató kérdéseket?

Nehéz választ találni arra is, hogy melyik szintű megcsalást nehezebb kezelni. Ebben az esetben sincs recept.

1. Ha gondolatban csal meg a társad?
2. Ha érzelmileg távolodik el tőled és valaki más lesz a bizalmasa?
3. Ha testi kapcsolatba kerül valaki mással?

Van, aki már azt is nehezen viseli, ha a társa másról fantáziál. Van, akinek bensőséges kapcsolat elvesztése fáj jobban, de tolerálni tud szexuális kilengéseket.  Valamint  vannak olyan emberek, akiknél minden elfogadható a testi kapcsolaton kívül.

Mi a megoldás?

Első lépés önmagad minél pontosabb ismerete. Hol vannak a határaid? Mi az, amit el tudsz fogadni és mi az, amit nem tudsz tolerálni.

Második lépés, hogy a számodra elfogadhatatlan szituációkat mond el a társadnak. Vagyis adjatok egy használati utasítást egymásnak. Az, hogy a társatok mit kezd ezzel az információval, az már az ő tudatos döntése lesz. Gondol rá vagy figyelmen kívül hagyja. Így azonban elkerülhetőek az ilyen kezdetű beszélgetések: "Nem tudtam, hogy neked ez nem fér bele..."

Beszélgessetek! Beszélgessetek! Beszélgessetek!

Sok film boncolgatja a párkapcsolatok kialakulását, fejlődését, átalakulását, tönkretételét és felbomlását. A könnyed vígjátékoktól a szívet facsaró drámákig rendkívül széles a paletta.

Minden film ad egy esélyt arra a maga nyelvén, hogy az ott felbukkanó szituációkon, utalásokon, kérdéseken keresztül, hogy végig gondoljuk a saját párkapcsolatunkat.

Hogyan érzem magam? Elégedett vagyok az életemmel? Vajon mit tehetnék, hogy még jobb legyen a kapcsolatunk, hogy én és a társam jobban érezzük magunkat? Mit változtathatnék meg? Mit kell kérnem a társamtól ehhez?

Ezek azok a kérdések, amelyek megkerülhetetlenek egy őszinte párkapcsolat működtetésénél.

1. Velem vagy nélküled (The Story of use) amerikai romantikus vígjáték 1999

A műfaji besorolása szerint romantikus vígjáték, ám mint nagyon sok vígjátéknak ennek a történetnek is van egy mélyebb olvasata. Az egyik kedvenc képem a filmből, amikor a páron kívül mindkettőjük anyja és apja is ott ül a hitvesi ágyban. Ez az első pillantásra bizarr kép nagyon is valós szituációt jelenít meg. Természetesen nem ebben a konkrét formában, de tudomásul kell vennünk, hogy a párkapcsolatainkat többek közt nagyon erősen meghatározzák a kapott családi minták, a szüleink párkapcsolata.

2. 5X2 francia romantikus dráma 2004

A film romantikus dráma, de ez senkit ne tévesszen meg. Egy nagyon különleges vonalvezetésű film, amely egy párkapcsolat történetének meghatározó eseményeit mutatja be. A találkozást és egymásba szeretést, az esküvőt, a gyermek születését, a kapcsolat megromlását és a válást. Miután a történéseket időrendben fordítva látjuk, a film végére válik világossá, hogy melyek voltak azok a kulcsmondatok vagy események, amelyeket másképp alakítva, vagy reagálva nem feltétlenül  válás lett volna a végkifejlet.

3. Lavina (Turist) svéd-dán-norvég játékfilm 2014

Ez a film a három ajánlott közül a "legnehezebb". Idilli környezet, tökéletes család, megnyugtató jólét. Ezt a képet robbantja szét egy lavina. Volt kritikus, aki katasztrófa filmként emlegette, bár egyáltalán nem a szó szoros értelmében. Maga a váratlanul jött lavina senkit nem sebesít meg. Ám az a folyamat, amit elindít a családtagok között, annál inkább veszélyes. Nehéz kérdéseket boncolgat a kétórás alkotás: Vajon mennyire ismerjük a párunkat? Illetve, ami még ennél is nagyobb falat: Mennyire ismerjük önmagunkat?

(Képek: index.hu, mafab, outnow.ch)

Az minden felnőtt számára világos, hogy a gyerekeket rendszeresen dicsérni kell, vagy ha valamit elvégeznek, azért köszönet jár. Fontos a megerősítés, épül a gyerekek önértékelése és az önbizalma. Vajon felnőttként egy párkapcsolatban miért nem ennyire nyilvánvaló a köszönet és a dicséret pozitív ereje?

Sokszor találkozom olyan krízisben lévő  párokkal, akiknek gyerekeik vannak. Amikor a párkapcsolatukról beszélgetünk felmerül, hogy vajon mennyire erősítik egymást szavakkal? Sok esetben kiderül, hogy az évek elteltével nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem adnak pozitív visszajelzést egymásnak. (Negatívat, annál inkább.)

A gyerekekre terelve a szót, kivétel nélkül mindenki úgy nyilatkozik, hogy természetesen a gyerekeket rendszeresen dicsérik, az elvégzett feladatokért köszönet jár. "Hiszen az nagyon fontos."

Miért gondolja sok felnőtt, hogy a gyerekkor elmúltával már nincs szükség a pozitív megerősítésekre és a köszönetre?

Egy párkapcsolatban is fontos, hogy mindkét fél érezze, hogy fontos a másiknak, hogy "jól szereti" a társát vagy egyszerűen jól sikerült valamit megoldania.

A rendszeres minősítés, kritizálás, számonkérés elképesztően rombolja a párkapcsolatban élők önértékelését, önbizalmát. Általános jelenség, hogy néhány év után már teljesen természetesek lesznek azok a gesztusok, amit a másik ad, és a figyelem inkább a hiányosságok irányába tolódik el.

Természetesen minden kapcsolatban eljön az a pillanat, amikor a rózsaszín köd oszladozni kezd és elkezdik a felek észrevenni a másik nehezebb tulajdonságait, idegesítő szokásait,  stb. A kérdés ilyenkor az, hogy melyik oldalra koncentrálnak? Több példát láttam:

1. Elmennek abba az irányba, hogy folyamatosan elvárásokat támasztanak, kritizálnak. Gondolván, hogy ez viszi előre a párkapcsolatukat. "Teher alatt nő a pálma!" Nem vicc, ez valóban elhangzott egy beszélgetésen! A másik kapcsolatba fektetett munkáját, energiáját, figyelmét természetesnek veszik. Éppen ezért nem beszélnek róla. Elvárássá válik. Ez lesz az alap. Ellenben a hiányosságok előtérbe kerülnek, és ezeknek rendszeresen hangot is adnak. Számon kérnek, minősítenek, kritizálnak. Ettől folyamatosan nő a feszültség. Egy idő után elkezdődnek a veszekedések, a kölcsönös vádaskodások, mindketten egyre nehezebben fogják tolerálni egymást.
2. A másik lehetőség, hogy sok év elteltével is szóvá teszik a pozitív dolgokat. Vagyis nem veszik természetesnek, hogy bizonyos összeg havonta rendelkezésre áll, vagy a házimunkát valamelyikük elvégzi, esetleg minden gyerekek és család körüli teendőt ellát. Észreveszik és értékelik egymás munkáját, gesztusait és ezt szóban rendszeresen meg is erősítik. Tudnak kérni egymástól és tudnak köszönetet mondani egymásnak. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindig mindennel meg vannak elégedve. Sőt! Mindig lesznek bosszantó szokások, elmaradt feladatok, félre sikerült programok, konfliktusok stb. Más azonban egy olyan kapcsolatban élni, ahol nem csak ezeken van folyamatosan a fókusz.

Felmerülnek bennem a kérdések:

Hol van a határ, azoknál a felnőtteknél, akiknek egyértelmű, hogy a gyerekeket dicsérni kell? Vajon melyik lesz az a nap, amikor gyerekük már átlép egy másik kategóriába és ezt már nem kapja meg?

Vagy a dicséret és megerősítés valamifajta generációs szabályok szerint folyik? A szülőknek természetes, hogy dicsérik a gyereküket, életkortól függetlenül, de a társuk esetében ennek az ereje már nem nyilvánvaló ?

(Foto: Bigstock)

A házépítés vagy felújítás az egyik ilyen élethelyzet, amiből egy kapcsolat vagy megerősödve, vagy megroppanva kerül ki. 

Természetesen egy közös álom megvalósítása, ha az éppen egy családi ház megépítése vagy felújítása, nagyon izgalmas időszak.

Építkezni persze sokféleképpen lehet. Összehasonlíthatatlanul más az a két szituáció, amikor egy főkivitelező vezeti az építkezést vagy, amikor pénz vagy bizalom hiányában mindent a tulajdonosok próbálnak megoldani. Magyarországon jelenleg az utóbbi verzió van túlsúlyban.

Mi történik a párokkal?

1. A korábbinál sokkal kevesebb időt töltenek egymással.

Nagyon kevés olyan építkezés van, ahol elég időnként ránézni a folyamatra vagy konzultálni az építkezés vezetőjével. Jellemzően szinte naponta jelen kell lenni a helyszínen, koordinálni, ellenőrizni vagy éppen megcsinálni bizonyos munkákat. Általában a pár egyik tagja magára vállalja ezt a feladatot. Vagyis munka után egyenesen az építkezésre megy, és onnan csak későn ér haza. Gyakorlatilag az alváson kívül alig marad közösen eltöltött idő.

2. Ha együtt vannak, akkor is a beszélgetések túlnyomó többsége a logisztikáról és a pénzügyekről szól.

Ha sikerül közös beszélgetést  szervezni, akkor is elsősorban az építkezés a téma. Mi történt? Hogyan halad? Hogyan lesz meg a pénz, hitel stb?

3. Egy építkezés közben jó pár hosszú távra szóló, jelentős döntést kell meghozniuk közösen.

Nem csak maga a szervezés jelent terhet, hanem annak a súlya is, hogy a döntések hosszú évekre szólnak. Ilyen döntés, hogy mennyi hitelt vegyenek fel, milyen minőségű alapanyagokkal dolgozzanak, mennyire legyen környezetbarát, energiatakarékos stb. Szerencsés esetben közösen konzultálnak a szakemberekkel. Ha nem, akkor feszültséget okozhat az információhiány vagy a félreértés.

     4. Ebben a helyzetben sokkal erőteljesebben csapnak össze az örökölt családi minták. Legyen szó ízlésről, konfliktusmegoldásról, vagy arról, hogy a család távolabbi tagjai mennyire szólnak bele a munkába.

Még abban az esetben is nagy kihívás egy új közös otthon kialakítása, ha hasonlóak az otthonról hozott minták vagy egyezik az ízlés. Ha eltérnek az elképzelések, különösen sok energiát vesz el a közös koncepció kidolgozása. Minden családban más és más a határokról alkotott elképzelés. Van, ahol önállóságot adnak és csak akkor nyilvánítanak véleményt, ha azt kérik tőlük. Van, ahol pusztán jóakaratból folyamatosan kontrollálni szeretnék az eseményeket, tanácsokat adnak, esetleg az anyagi fölényüket kihasználva nyomást gyakorolnak.

5. A plusz feladatoktól, szoros határidőktől mindketten kimerültebbek, ingerültebbek lesznek.

A megnövekedett terhek mellett nő a stressz, a fáradtság, a kialvatlanság. Ilyen állapotban elhangozhatnak olyan szavak, mondatok, kijelentések, amelyek sokszor nem átgondoltak, bántóak, igazságtalanok.

6. Sokaknak nehéz szembesülni az ún. "nem rajtam múlik" faktorral. Értsd nem befolyásolható ügyintézés, nem jön a mester, nem akkor jön, nem azt csinálja, amit kérnek tőle.

Kimerülten, fáradtan még nehezebb elfogadni azt, hogy hiába tesz meg valaki mindent a siker érdekében közbe jöhetnek nem várt szituációk. Csúszás lesz, ami további feszültséget generál.

     7. Gyakran az építkezés éppen akkor történik, amikor babát várnak vagy éppen kisgyerekek vannak a családban.

A baba érkezése önmagában is átalakítja a párkapcsolatot. Ha ez a két, önmagában is nagy kihívást jelentő élethelyzet egyszerre történik akkor az hatványozott kihívást jelent.

Fel lehet felkészülni erre az időszakra? El lehet kerülni a konfliktusokat, az eltávolodást, a totális kimerülést?

Igen.

Természetesen a feszültséget, a kimerültséget nem lehet teljesen megúszni, de tudatosítani lehet a lehetséges nehéz szituációkat.

1. Tudatosítani, hogy ez egy nehezebb időszak lesz, amikor nagyobb figyelmet kell egymásra fordítani, bármennyire is kevesebb lesz az ezzel tölthető idő.

• Megbeszélni pontosan a közös célokat, elképzeléseket. (mennyi hitel, mekkora ház vagy lakás, mekkora költségvetés, mekkora családi befolyás)
• Egyeztetni az elvekről. Vagyis megbeszélni, hogy mi az, amit saját maguk kiviteleznek, mi az amit szakemberre bíznak. 
• Előre végig gondolni, amit csak lehet. (alapanyagok, design, kivitelezés) Ezzel elkerülhetőek az ad hoc szituációkból származó plusz feszültségek. Természetesen nem mind, de legalább egy része.
• Építkezésben tapasztalatokat szerzett barátoktól, ismerősöktől információt gyűjteni. (mesterek, buktatók, "banánhéjak", jó minták stb)
• Felosztani a feladatokat. Elrugaszkodni a régi beidegződésektől, társadalmi elvárásoktól és kizárólag a saját erősségekre koncentrálni. Vagyis valamilyen feladatot ne azért csináljon valaki, mert ezt mások így szokták, hanem azért, mert jó abban.
• A szakemberekkel közösen konzultálni. Így nem lesz információhiány vagy félreértés, és a pár egyik tagja sem érzi, hogy kihagyják valamiből.

2. Megszervezni az együtt töltött időt. Segítséget kérni a háztartásban, a gyerekfelügyeletben, bármiben. Barátok, családtagok, fizetett segítők stb. Sokszor egy nyugodt óra is rengeteget jelenthet! Ez a szabad óra lehetőleg ne az aktuális bevásárlással teljen.

3. Folyamatosan kommunikálni. Így elkerülhető, hogy a pár tagjai úgy érezzék egyedül maradtak a feladataikkal. (például anya gyerekekkel otthon, apa munkahely + építkezés) Csak akkor tud a társ bármit reagálni, ha tud a problémáról. Ha kell a társtól is kell segítséget kérni. "Mert szükségem van rá."

4. Véleményt mondani és kompromisszumot kötni. Nem szerencsés, ha valaki ráhagyja a párjára a döntést, majd utána kritizálja azt, és számon kéri őt. Lehet vita, egyet nem értés de végül olyan döntéseket kell hozni, ami mindkét fél számára elfogadható. Mérlegelni kell a közös cél érdekében, és nem ragaszkodni valamihez rosszul értelmezett büszkeségből.

5. Egymástól bocsánatot kérni! 

És a legfontosabb:

Erősíteni az "egy csónakban evezünk", "egy csapat vagyunk" érzést.

A tapasztalat szerint azok a párkapcsolatok, amelyek túljutnak egy ilyen nehéz időszakon anélkül, hogy megroppannának, sokkal erősebbek lesznek, mint korábban. A közösen átélt kihívások, az egymás támogatása a nehezebb helyzetekben mind erősíti az összetartozás érzését.

Konkrétan ez a mondat hangzott el az első találkozáskor. Egy  50 körüli férfi mondta, aki nem titkolta, hogy nem hisz ebben az egészben, de a felesége el szeretett volna jönni mindenképp. Hangsúlyozta, hogy ő kizárólag a felesége miatt van itt, és nem vár sokat ettől az egésztől. Legsürgősebben tisztázandó kérdés számára az volt, hogy mikor lesz az ülésnek vége.

Azután lehuppant az egyik fotelbe. Testbeszédével is folyamatosan jelezve, hogy csak és kizárólag a felesége miatt van itt. És csak a teste, mert őt ez nem érinti meg semmilyen formában. Eleinte gyakran nézett az órájára, de egy idő után azt vettem észre, hogy elkezdett figyelni.

A felesége mesélte közel 25 éves kapcsolatuk történetét.

A megismerkedésüket, a sok nehézséget, ami után végre összeházasodtak. Az esküvőnél jártunk, amikor feltűnt, hogy a férje már nem nézegeti leplezetlenül az órát, hanem hallgatja a feleségét. Igaz, nem nézett rá. Hanyagul, mint aki más dolgokon gondolkodik, nézte az ablakon keresztül a ház előtt álló fákat. Egyértelmű volt, hogy nem hagyja a történet hidegen. Egy-egy viccesebb momentumnál  láttam, hogy mosolyog. Persze nem nyilvánvalóan, csak úgy a szája sarkából.

Azután időnként bekapcsolódott a beszélgetésbe, néhány eseményt kommentálva. Még mindig ügyelt arra, hogy egyértelmű legyen számomra, ő csak a felesége kedvéért...

Az első találkozó végén úgy köszönt el, hogy nem szeretne eljönni a következő ülésre, mert nem hiszi, hogy ez bármilyen módon segíthetne nekik. Annyiban maradtunk, hogy a következő héten a felesége eljön egyedül. Utána meglátjuk hogyan tovább. Ezt mosolyogva rám hagyta. Az elköszönéskor még egyszer nyomatékosította, hogy valószínűleg nem fogjuk egymást látni többé.

A következő héten találkoztam a feleségével. Elbúcsúztunk azzal, hogy még szeretne jönni, de úgy tűnik egyedül, hiszen a párja nem akar ebben részt venni.

Egy hét múlva csörgött a telefonom és a férj hívott, hogy úgy döntött ad még egy esélyt ennek a "dolognak".

Kérdésemre, hogy miért döntött a folytatás mellett csak annyit válaszolt:  "Az első alkalommal, amikor a feleségem a megismerkedésünkről beszélt, hirtelen képes voltam egy pillanatra megint olyannak  látni őt, mint régen. Azóta gondolkodtam."

Amikor legközelebb találkoztam vele őszintén elmondta, hogy elege volt abból, hogy mindenhonnan a párkapcsolati tanácsok ömlenek. Közben minden kapcsolat más, és egyébként is milyen okosságokat mondana egy vadidegen? Neki azt tanította az apja, hogy amilyen virágot szakít, azt szagolja, és hogy tisztességes ember nem hagyja el a családját. Szerinte egyszerű önzés folyamatosan magunkkal foglalkozni. Ő már ebbe belenyugodott, a munkájára figyel és egyébként is a gyerekek az elsők. De a múltkor elbizonytalanodott...

Igen, nehéz esélyt adni egy idegennek, egy ismeretlen módszernek. Nehéz beszélni súlyos témákról. Nehéz őszintén válaszolni kényes kérdésekre. Nehéz megnyílni sokszor saját magunknak is. Nagyon nehéz megfejteni milyen párkapcsolati örökséget kaptunk a szüleinktől, és azzal mihez kezdhetünk.

Az évek alatt felépülnek a falak, amelyek mögé olyan kényelmesen be lehet bújni: a gyerekek, a ház, a munka, a látszat, amit kifelé mindketten tartunk...

De ezt a szembenézést nem lehet megspórolni, akkor sem, ha válás lesz a vége. Ennek hiányában ott maradnak a feldolgozatlan érzések, a másiknak gyártott belső monológok és a feszültség.

Azokban az otthonokban képtelenség ilyen beszélgetéseket megejteni, ahol már évek óta megy a szőnyeg alá seprés, a kényes témák kerülése, esetleg a hazudozás (nem csak a társnak, leginkább saját magunknak).

Kell egy segítő. Lehet, pszichológus, terapeuta, tanácsadó, lelkész, mediátor. Mindenki találhat világnézetének és gondolkodásának megfelelőt. 

Esélyt kell adni, akár egy kapcsolat megmentéséről, akár a lezárásáról van szó. Esélyt leginkább magunknak, mert nem lehet előre tudni milyen érzéseket, gondolatokat indít el egy ilyen folyamat. Persze nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki belevágjon, de az eredmény soha nem marad el. Alakuljon bárhogyan a kapcsolat.

(A bejegyzésben említett úr beleegyezését adta a történet felhasználásához.)